Pár éve már, hogy foglalkoztatott a hajritkulásom, és nagyon
elkeserített a látvány nap mint nap amikor belenéztem a tükörbe és a hajamat
próbáltam frizurává alakítani. A fodrászom mindig nyugtatott, hogy csak
vékonyodnak a hajszálaim. Aztán elérkezett az a pillanat, amikor azt mondtam,
itt a vége, változtatni szeretnék ezen az állapoton.
Ezután felkerestem egy
hajbeültetés klinikát, de nem voltak számomra szimpatikusak és meggyőzőek, és inkább az
anyagi részét / szerződéskötést /erőltették. Majd felkerestem a HairHungary klinikát,
ahol időpontot kaptam az ingyenes konzultációra. A megbeszélésen találkoztam a klinika
tulajdonosával dr. Zakariás Dáviddal is és hosszas beszélgetés után azt éreztem
bízhatok a fiatal doktor szavaiban, szakmai tudásában, ezért is választottam
többek között hajbeültetésem elvégzésére ezt a klinikát.
Hajbeültetés előtt a konzultáción |
Számomra a legkomolyabb problémát érzelmileg a hajam szinte kopaszra
vágása jelentette, de tudtam, hogy a cél érdekében ezt meg kell tenni.
Reméltem, hogy pár hónap múlva a pozitív eredmény miatt mindez feledésbe
merül.
Az első műtéti napon 8 órára érkeztem a klinikára, ezt követően a beavatkozást végző orvossal, dr. Simon Balázzsal megbeszéltük a műtét menetét. Ezután a legrosszabb következett, a hajam levágása, amiről fejben már sikerült lemondanom. A helyi érzéstelenítések elég kellemetlenek voltak. A műtét 8 órán át tartott, kellő rugalmassággal. A személyzet nagyon kedves és szimpatikus volt, a doktor úr is türelemmel és nyugalommal viselte a beültetés közben feltett sok-sok kérdésemet. Ezt követte a második műtéti nap, amely hasonlóan zajlott mint az első.

Hajbeültetés műtét után közvetlenül, a front vonal feltöltése |
A hátsó tarkótáji donorterületről az úgynevezett vertex területre is átvándoroltak hajszálak |
Az első két éjszaka kellemetlensége, a félig ülő helyzetben lévő alvás
jelentette. Ezt követő napokban az ödéma lehúzódása jelentette a problémát,
először a homlokomon, majd az arcomon is. Az utcára sem tudtam pár napig kimenni.
A két hétig tartó teljes nyugalomban lét igen megviselt, mivel lételemem a
mozgás. A műtét utáni első kontrollon elvégeztek egy PRP vérplazma terápiát,
amivel serkentik a beültetett rész megerősödését és növekedését.
Hamarosan folyt. köv. ;-)
> Bővebben a HairHungary hajbeültetés klinikáról
Hamarosan folyt. köv. ;-)
> Bővebben a HairHungary hajbeültetés klinikáról
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése